XVI. Fejezet: Tejpropaganda

A tejipar fejlődése szempontjából döntő jelentőséggel bírt az 1925. évi "A tejtermékek állami ellenőrző jeggyel való ellátása" (márkázás) című törvény és az ennek végrehajtására kiadott rendelet. A törvény felhatalmazta a földművelésügyi minisztert, hogy "állami ellenőrzés alatt készült tejtermékeket forgalomba hozataluk előtt állami ellenőrző jeggyel láttassa el", továbbá, hogy az állami ellenőrzés gyakorlására Tejtermék Ellenőrző Állomás létesüljön. (Megjegyzem, hogy ez a szervezet 1991-ig a Tejipari Tröszt megszűnéséig az állami tejiparban is betöltötte fontos önellenőrző szerepét) TEA 

A márkázási rendeletet a hivatalos indoklás mellett az tette szükségessé, hogy a lakosság viszonylag kis tej-, tejtermék fogyasztása és az elmaradott termelés mellett is relatív feleslegek voltak, amelyek exportja segíthetett az időszakonként megjelenő értékesítési problémáin.

A rendelet nagymértékben segítette a tejipar fejlődését, mert a márkázásban jogosult üzemekben a termelés színvonalát kötelezően korszerűsíteni kellett és ezen termékek mellé még állami támogatás is járult.

A kormányzat által, eléggé nem dicsérhető rálátással, a minisztérium vezetői rájöttek arra, hogy nem elég a jó minőséget szavatoló rendeletek megalkotása, 1927-ben a Népjóléti tálcával közösen felállították a Tejpropaganda Bizottságot.

Felmerülhet a kérdés, hogy volt-e egyáltalán kultúrája a magyarországi tejfogyasztásnak? S ha igen, milyen formában. Korábban láthattuk, hogy a tej akkor sem volt mindig tejnek nevezhető (Millimárik) tündöklése idején, amikor éppen lehetett kapni, hosszú időn keresztül a rövidtávú haszonszerzés tárgya maradt, más időszakokban az ára miatt nem volt mindenki számára elérhető. Nem is beszélve a magasabb árral rendelkező feldolgozott termékekről (hab és kávétejszín, márkázott vaj) A KT dicsekedett vele, hogy az udvarnak és a legmagasabb köröknek szállít, a városi polgárság zöme azonban nem a non plusz ultra habtejszínt engedte a kávéjába. Mikor a tárgyalt korszakhoz érünk, széles körben elterjedt tejfogyasztási kultúráról nemigen beszélhetünk. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy szűk körben nem létezett ilyen, s hogy a tejtermékek, krémek, habok,pudingok, százféle sajt, ízesített vajak, és yoghurtok, meg a pompás fagylaltok élvezetét csak a XX. század második felében találták ki, csak azt, hogy nem volt jellemző.

A Tejpropaganda Bizottságnak tehát az alapoknál kellett kezdeni a munkát. Egyrészt tudatosítani  kellett a tejfogyasztás egészségügyi és élettani hasznosságát, valamint megtanítani a széles közönségnek is a tej kezelését, felhasználását, majd később magasabb szintű élvezetét.

A bizottság tagjai dicséretes szorgalommal láttak munkához, s tagadhatatlan eredményeket értek el. Először is az ifjúságot vették célba.A  tejipari vállalatok között megegyezés alapján 1929 májusában már több mint 40 000 iskolás tízóraizott tejet, s a fogyasztás arányában juttattak ingyenes tejet a szegénysorú gyerekeknek is.

Nem teljesen önzetlen az akció: az 1929.-es évben a KT (Központi Tejcsarnok Rt) 270 napon át napi tízezer liter tejet szállít így 60 filléres áron- tehát van miből jótékonykodni.

1930-tól kezdve négy budapesti gyárban rendszeresítették a tejfogyasztást, valamivel kevesebb sikerrel, de ebben közrejátszott az ezekben az években kitört gazdasági világválság, s ennek következtében a kereslet csökkenése. 

Megjegyezném, hogy ezeket a plakátokat nem az ötvenes években, hanem a húszas évek végén találták ki.