1882-ben, a fővárosi tejkereskedelem fellendülésének évében Budapest a rohamos fejlődés időszakát éli. Az 1873-as egyesülés (Pest, Buda, Óbuda) létrehozta Európa 10. legnagyobb városát, közel 200 négyzet-kilométer területen, tíz közigazgatási kerülettel, 280 000, majd a század végére 700 000 lakóssal.
Felsorolni is lehetetlen,hogy mi minden épült ebben az időszakban. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük a nagykörutat, a Sugár út (Andrássy út) palotáit,az Országházat és a Budavári Palotát, a Városliget épület-komplexumait, a Vígszínházat és Operát, a Bazilikát, az új hidakat és rakpartokat,a pesti Chicago bérházait.A legtöbb akkori építmény ma is fővárosunk büszkesége. 1869-től folyt a víz és az utcai gázvilágítás térhódítása.
Az országos átlagnál mindenben fejlettebb fővárosba munkaalkalmat és megélhetést keresve tódultak a népek, mint éjjeli lepkék a lámpára. Ennek a mindun-talan növekvő számú lakosságnak elhelyezésén, fog-lalkoztatottságán, egészségügyi és szociális ellátottsá-gán, mint a nevezetes állatorvosi lovon, tanulmányoz-ható a korai magyarországi kapitalista fejlődés minden gyermekbetegsége.
A sugár úti paloták lakói és a perifériák nyomorne-gyedeiben és barlanglakásaiban tengődők között a városi "polgárság" nagyon széles skálája lelhető fel. Az üzleti életet kezdetben még rangon alulinak tekintő arisztokrácia, az azonban már otthonosan lubickoló és az előbbi csoportba csendesen ( vagy botrányosan) beszivárgó nagypolgárság, a városi középosztály, akiknek van befektetett vagyona, a dzsentrik és kis-polgárok,akiknek ilyen vagy van, vagy nincs, de in-kább nincs, a nagyon gyorsan terebélyesedő munkás-ság, amelynek csak a szaktudása, vagy munkaereje van (hogy a kettőből melyik, az is nagyon döntő lehet az életnívójára) és a lumpenproletárok, akiknek semmijük sincs. A Vasárnapi Újság beszámol az arisztokraták fényes fogadásairól, a Kis Újság az albérletben szorongó segédmunkásról, akinek egész családja dolgozik, és esténként mégis a népkonyhákra szorul. A köz-élelmezési bizottság pedig arról számol be1885 őszén, hogy Budapesten egész sereg szegény ember táplálko-zik azokból a rothadt hulladékokból, amelyeket a gyűjtőhelyekre szállított városi szemétből guberál ki és "étkezési" céllal vadássza a patkányokat a trágyadombok alján.
Azt már akkor is tudták, hogy az alkalmi jótékony-kodás nem pótolja a valódi államilag szervezett szociál-politikát: - néhány menedékhely (az egyik éppen a Rottenbiller utca 16-ban) kenyér és tejelosztóhely működött - (tejből napi 1000 liter a főváros valamennyi szegény gyerekének, öregének, betegének) - tű a széna-kazalban. A városi nyomor előbb-utóbb a munkásmoz-galom szülőhelyévé vált.
A hosszas kitérő segítségével talán jobban tudjuk majd értékelni a főváros élelmezéséért dolgozók munkáját.
A növekvő számú népesség élelmiszerrel való ellátását egyrészt maga a város, másrészt közvetlen környezete biztosította.
Ez vonatkozik a tejellátásra is.
Mai fejjel már nehéz elképzelni, hogy a főváros legbelső kerületeiben is istállók húzódjanak meg, az utcákon tehenek harapdálják a gyér füvet, pedig ez volt a helyzet egészen az 1930-as évekig.
Az alábbi táblázat bemutatja, hogy 1881-1930-ig hogyan alakult a főváros létszáma a tehenek számához viszonyítva:
A tartás körülményeiről már kezdet kezdetén se lehetett sok jót elmondani és később is állandóan dúlt a vihar eme városi majorságok körül. Egan Ede 1882-es vizsgálata szerint a tehenek a legtöbb helyen moslékkal, a szeszgyárak hulladékával, stb etetik, az istállók alacsonyak, szűkek és mocskosak, a felhasznált edényeket nem fertőtlenítik és nem tisztítják rendesen, az este fejt tejet reggelig az istállóban hagyják. Az így kezelt tej okozója annak, hogy folyamatosan pusztít a gümőkór és bélhurut, és hogy száz született gyermekből 33 nem éri meg az egy éves kort.
132 tejkereskedő 10 000 liter tejének vizsgálata lactodensimeterrel (fajsúlymérő) igen pocsék eredménnyel járt: 77 tejpróba volt vizezett, 13 lefölözött, 9 kellemetlen ízű és csak 33 bizonyult normálisnak.
A tejkereskedők 5-6 krajcárt fizetnek literjéért a gazdáknak, de a fogyasztók már csak a duplájáért jutnak hozzá. A tejtermelő gazdák ugyanakkor mégis teljes bizonytalanságban vannak, hogy a megtermelt tejet el tudják-e adni, s ha igen, milyen áron?
Ez utóbbi bekezdés mintha napjaink problémájára is utalna (Lejegyző blogger megjegyzése)
Folyt köv.
Felsorolni is lehetetlen,hogy mi minden épült ebben az időszakban. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük a nagykörutat, a Sugár út (Andrássy út) palotáit,az Országházat és a Budavári Palotát, a Városliget épület-komplexumait, a Vígszínházat és Operát, a Bazilikát, az új hidakat és rakpartokat,a pesti Chicago bérházait.A legtöbb akkori építmény ma is fővárosunk büszkesége. 1869-től folyt a víz és az utcai gázvilágítás térhódítása.
A sugár úti paloták lakói és a perifériák nyomorne-gyedeiben és barlanglakásaiban tengődők között a városi "polgárság" nagyon széles skálája lelhető fel. Az üzleti életet kezdetben még rangon alulinak tekintő arisztokrácia, az azonban már otthonosan lubickoló és az előbbi csoportba csendesen ( vagy botrányosan) beszivárgó nagypolgárság, a városi középosztály, akiknek van befektetett vagyona, a dzsentrik és kis-polgárok,akiknek ilyen vagy van, vagy nincs, de in-kább nincs, a nagyon gyorsan terebélyesedő munkás-ság, amelynek csak a szaktudása, vagy munkaereje van (hogy a kettőből melyik, az is nagyon döntő lehet az életnívójára) és a lumpenproletárok, akiknek semmijük sincs. A Vasárnapi Újság beszámol az arisztokraták fényes fogadásairól, a Kis Újság az albérletben szorongó segédmunkásról, akinek egész családja dolgozik, és esténként mégis a népkonyhákra szorul. A köz-élelmezési bizottság pedig arról számol be1885 őszén, hogy Budapesten egész sereg szegény ember táplálko-zik azokból a rothadt hulladékokból, amelyeket a gyűjtőhelyekre szállított városi szemétből guberál ki és "étkezési" céllal vadássza a patkányokat a trágyadombok alján.
Azt már akkor is tudták, hogy az alkalmi jótékony-kodás nem pótolja a valódi államilag szervezett szociál-politikát: - néhány menedékhely (az egyik éppen a Rottenbiller utca 16-ban) kenyér és tejelosztóhely működött - (tejből napi 1000 liter a főváros valamennyi szegény gyerekének, öregének, betegének) - tű a széna-kazalban. A városi nyomor előbb-utóbb a munkásmoz-galom szülőhelyévé vált.
A hosszas kitérő segítségével talán jobban tudjuk majd értékelni a főváros élelmezéséért dolgozók munkáját.
A növekvő számú népesség élelmiszerrel való ellátását egyrészt maga a város, másrészt közvetlen környezete biztosította.
Ez vonatkozik a tejellátásra is.
Mai fejjel már nehéz elképzelni, hogy a főváros legbelső kerületeiben is istállók húzódjanak meg, az utcákon tehenek harapdálják a gyér füvet, pedig ez volt a helyzet egészen az 1930-as évekig.
Az alábbi táblázat bemutatja, hogy 1881-1930-ig hogyan alakult a főváros létszáma a tehenek számához viszonyítva:
A tartás körülményeiről már kezdet kezdetén se lehetett sok jót elmondani és később is állandóan dúlt a vihar eme városi majorságok körül. Egan Ede 1882-es vizsgálata szerint a tehenek a legtöbb helyen moslékkal, a szeszgyárak hulladékával, stb etetik, az istállók alacsonyak, szűkek és mocskosak, a felhasznált edényeket nem fertőtlenítik és nem tisztítják rendesen, az este fejt tejet reggelig az istállóban hagyják. Az így kezelt tej okozója annak, hogy folyamatosan pusztít a gümőkór és bélhurut, és hogy száz született gyermekből 33 nem éri meg az egy éves kort.
132 tejkereskedő 10 000 liter tejének vizsgálata lactodensimeterrel (fajsúlymérő) igen pocsék eredménnyel járt: 77 tejpróba volt vizezett, 13 lefölözött, 9 kellemetlen ízű és csak 33 bizonyult normálisnak.
A tejkereskedők 5-6 krajcárt fizetnek literjéért a gazdáknak, de a fogyasztók már csak a duplájáért jutnak hozzá. A tejtermelő gazdák ugyanakkor mégis teljes bizonytalanságban vannak, hogy a megtermelt tejet el tudják-e adni, s ha igen, milyen áron?
Ez utóbbi bekezdés mintha napjaink problémájára is utalna (Lejegyző blogger megjegyzése)
Folyt köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése