Központi Tejcsarnok a Rottenbiller utcában

A Pest többszörös polgármesteréről elnevezett utca leghíresebb épülete a Központi Tejcsarnok beköltözéséig a szegények 16 szám alatti éjjeli menedékhelye volt, ahol az esténkénti beengedés előtt festői csoportképet alkottak a hűvösebb időben hajlékra váró nincstelenek.Erről szívesen és álszent borzadállyal számoltak be a polgári lapok.

Legjobb, amit tehetünk,ha követjük az Országos Magyar Gazdasági Egyesület tekintélyes tagjait, akik vastag bundáik szőrmegallérjában húzott nyakkal kecmeregnek ki a hintókból 1887 januárjában a KT épülete előtt és a már ismert Kunkel Imre igazgató úr vezetésével megtekintik a gázlámpákkal megvilágított  tejcsarnokot, teljes működése közben. A Gazdasági lapok tárcaírója is ott forgolódik az urak között. Lássuk, mi került a jegyzetfüzetébe:

"Az új telepnek oly csinos és tetszetős a külseje és praktikus a berendezése, Rottenbiller utcai homlokzatát egy csinos, emeletes, bérháznak szánt lakóépület képezi. Ennek tágas bejáróján át jut a látogató a telep udvarára, amelyben a praktikus követelményeknek minden tekintetben megfelelő, de egyedüli díszükkel: a tisztasággal ékeskedő épületek a legkedvezőbb benyomást teszik a belépőkre. A bejárattól jobbra hosszú terjedelmes épületben egy fedél alá van hozva a nagycsarnok, amelyben az érkező tej átvétele és használhatóság elbírálása folyik."

Minden este hosszú sorokban érkeznek a bádogkannákkal megrakott kocsik. 3000 tehén napi  20 000 liter tejét hozzák. Az ólomplombával lezárt kannákat a csarnokba viszik és katonás sorrendbe állítják, majd a tejkezelő dyphenilsavas vizsgálatot végez rajtuk, hogy az esetleges vizezett tejet kiszűrje. A szövetkezet alapszabálya a hamisítást nagyon szigorúan veszi, első esetben 200 Ft-ig terjedő bírsággal is büntethetik, végső esetben a szövetkezetből való kizárást is eszközölhetik. A gazdáknak maguknak is érdekük a jóhírük védelme, hiszen a beküldött tejet nem csupán a mennyiség, de főként a minőség alapján díjazzák. A zsírtartalom szerinti átvétel hamarosan elterjed Monarchia szerte. Kétségtelen tény, hogy ez a becsületesség megnehezíti a szövetkezet helyzetét a tisztességtelen versennyel szemben a hamisított tejben bővelkedő piacon. Az átvételi csarnokkal szemben van a vegyműhely (labor) ahol a minden egyes tag által beküldött tej az átvételi vizsgálaton túl is hetenként egyszer megelemeztetik s illetőleg a tej értékének alapjául szolgáló zsírtartalom meghatároztatik. A lactoorytes vizsgálat nyomán a tehenészet által aznap beküldött tejmennyisége a havi zsírtartalom átlagával szoroztatik és ezen szorzatok összege elosztva a beküldött összes tej literszámával adja a beküldött tej zsírtartalmának átlagát, amely fizetés alapjául szolgál. Ez a vizsgálat kiterjed szag, íz, sűrűség és szilárd alkatrész meghatározására is. Ezek szerint a KT tejénél az évi átlag 1,0323 sűrűség, 3,629% zsírtartalom és 12,710% a szilárd alkotórész.

Az átvétel után a tejet egy hatalmas sajtárba öntözik a kannákból, amelyek ha megtelnek sínen tolnak a fal melletti vasszerkezet alá. A gőzerővel működő emelő a sajtárt a mennyezetig viszi fel és belőle az aranysárga tejet a négy 1200 literes vasgerendákon nyugvó tartály valamelyikébe dűti. Az így megtornáztatott tej ezekből a tartályokból bádogcsatornákon jut le a jobboldali falnál álló két nagyobb kádba. Lefelé jövet a csövekből font  hűtőfelületen ömlik át, amelyben gőzszivattyúval cirkuláltatják a jéghideg vizet. A különbözőszármazású tejek így összekeverve állandó és egyenletes minőséget szavatolnak, olyat, amely csak a KT-re jellemző. Úgy számítják, hogy a lehűtött tejnek a kiszolgálás után még 8-10 óráig garantáltan el kell állnia.

Ugyanebben a csarnokban, az emeleti részen, folyik a szükséges mennyiség lefölözése is 3db 6000 fordulatra képes de Laval szeparátor segítségével. Az itt kinyert tejszín legfinomabb "non plus ultra" habtejszín az udvar és a legelőkelőbb körök kedvenc eledele. A szíjmeghajtású holsteini köpülőkkel itt gyötrik össze a tejszínt mandulaízű theavajjá, amelyből a társaság nagy büszkeségére Erzsébet királyné nem csupán gödöllői tartózkodásuk idjén, de még a távoli Herkules fürdőn is keni magának a vajas zsemlét.

E fedél alatt húzódnak meg még az edénytisztító helyek és a szükséges irodai helységek is.

Az udvar távolabbi részen van az istálló és kocsiszín  a szerszámkamrák és egyéb szükséges épületek.

Mozgás és élet mindenfelé, amerre a szem tekint, de sehol azért kapkodás sürgés-forgás nem látható, sehol még a legkisebb zaj sem hallható. Mintha valamely láthatatlan kéz vezetné mindenik munkás kezét. Mindenki végzi az eléje tűzött feladatot,  a lehető legjobban és leggyorsabban ."

Karpfenstein utcza 18-20 az első telephely

A telep elhelyezésében döntő szerepe volt, hogy a vasúthoz közel essen. Így került a Központi Tejcsarnok a Karpfenstein (ma Karácsony Sándor) utca 18-20 szám alatti bérleménybe, amely közel esett a Józsefvárosi Pályaudvarhoz.

1883 szeptember 20-án, az üzemelés első napján 13 tejeskocsi 2000 liter tejet vitt szét a városba, amely szerény mennyiség az év végére elérte a napi 6500 litert. Ez az első üzletév megelégedettséggel töltötte el a tisztelt tagságot, hiszen 2700 tehén által adott 2 384 815 liter tej eladásából származó nyers bevétel 360 974 Ft-ra rúgott.

A Központi Tejcsarnok már ez az első telepe is kitűnt modern berendezéseivel, korszerű (zsírtartalmon alapuló) tejátvételi rendszerével és hathatós ellenőrzési módszereivel, melyekkel a fejéstől a vásárlókig követték a KT csinos fehér üvegeiben (Európában mi követtük először az amerikai példát) vagy 20 és 25 literes csapos kannákban forgalomba hozott tejet.A szövetkezet nyilvános ellenőrző bizottságában orvosi és vegyészi szaktekintélyek működtek, féltőn vigyázva a cég hitelét. Minden tejet, tejszínt tartalmazó üveg a szövetkezet vignetta lapját viselte és KT bélyeggel ellátott, dátumozott ólomlemezkével volt lezárva. A fióküzletekbe panaszkönyvet helyeztek el és minden módon támaszkodtak a nyilvánosságra, mint legfőbb ellenőrre. " Minden egyes tisztelt vevőnk, ki a kezelés rendes voltáról kíván meggyőződést szerezni, a szövetkezeti központi telephelyén (VIII: Karpfenstein utcza 18 és 20) éjjel nappal akármilyen órában szívesen láttatik"

A tej 60%-át  házhoz szállítva, 27%-át fióküzletekben (1885-ben36%), 13%-át kereskedők útján juttatták el mintegy 5500 vásárlóhoz: 1884-ben 2 565 475 litert

                  1885-ben 3 073 060 litert

                  1886-ban 3 676 422 litert

Az egyes vevő rendelhetett tejet levelező lapon a központtól avagy a fióküzletekben, ahol készséggel felvilágosították arról is, hogy miért éri meg a batyuzó milimárik teje helyett a valamivel drágább tejcsarnoki tejet venni: 

"Kalkulus" a tisztelt háziasszony számára- Az élelmiszer értékét annak tápértéke határozza mag. Így például a piaczi tej átlagos zsírtartalma: 2,8%, a Központi Tejcsarnok átlagos zsírtartalma: 3,9% Tehát: 4 liter tej a Központi Tejcsarnokból = 5 liter piaczi tej (ha nincs hamisítva) Vagyis ha például Péter a Központi Tejcsarnok tejét 15 krajcárral fizeti és Pál a piaczi tej 1 literéért 12 krajcárt ád, akkor még mindig Péter az aki jobban járt, mert olcsóbban fizeti meg a tej táperejét.

Vizsgáljuk meg tehát a Központi Tejcsarnok árlistáját: Látható, hogy a termékválasztékot ekkor az határozta meg, hogy mennyit működik az Alfa- szeparátor. A vajat géppel fölözött tejszínből, transzmissziós szíjmeghajtású, billenthetős, forgólapátos holsteini köpülőkben készítették, minden egyes adagot a KT betűkkel jelölték meg, és a készítés napjának keltével láttak el.

A Központi Tejcsarnok Szövetkezeti Rt működése iránt nem csak a vásárlóközönség, de  a szakma érdeklődése is nagy.

 1886 március 15-én éjfélkor a Budapesten tartott tejgazdasági tanfolyam résztvevői is omnibuszra szálltak a Deák téren, hogy kiadós vacsorát kissé lerázzák, élőben láthassák a főváros dajkáját.(Ahogy egy újságíró a Központi Tejcsarnokot elnevezte)

A telepen (Karpfenstein utcza 18-20) Kunkel Imre igazgató kalauzolta az elégedetten bólogató vendégeket. A fiatal agilis igazgató 1885-től 1893-ig állt az üzem élén és tevékenykedett közmegelégedésre. Sajnálatos módon az ő sorsa sem alakult szerencsésebben, mint Egan Edéé. 1895-ben, amikor már a Hungária Vajkiviteli Társaság vezetője volt, szívszélhűdést kapott és pontosan a legkedvezőbb üzletmenetnél hagyta ott a boltot. De most még csak '86-ot írunk.

Felirat hozzáadása

Ebben az évben már a napi 9247 liter tejet fogadnak, 47 tagjuk, 175 üzletrész a tejgazdaságaikból. Az aránynak megfelelően növelik a fióküzletek számát is. A szövetkezet rövid három év alatt kinőtte   és fejlődéséhez tágabb teret követelt.

1886 május 24-én rendkívüli közgyűlésen jelentik be az új telep megépítését. A határozat dönt a Keleti Gyula-féle Rottenbiller utcai telek megvásárlásáról és a környék díszére váló épületek emeléséről.

Jelenleg,-1988-ban 102 év múltán- a Budapesti Tejipari Vállalat (BTV) Erzsébetvárosi Hűtődepója, valamint a Középmagyarországi Tejipari Vállalat  (KTV) központi irodái funkcionálnak a telepen. (a szerző megjegyzése)

Nagyon összehangoltan hajtották végre a kitűzött célokat, amelyben Kunkel Imrének elévülhetetlen érdemei voltak. A közgyűlés ugye május 24-én volt november végén beindult a termelés a gazdasági épületekben és 1897 májusában kiadható volt az utcai bérház is. A földszinten voltak az irodák és az első és második szint ki lett adva bérleményként.

Mindehhez 150 000 Ft-ra volt szükség, amelyet hitelből fedeztek: a felét 39 év törlesztéssel jelzálog kölcsönből, a másik felét lebegő kölcsönből (ma folyószámlahitel) melynek visszafizetéséért a tagok üzletrészeik arányában felelnek. Literenként 0,2 krajcárral a beszállított tej árából elvont törlesztéssel Az építkezés bizottságába Bálintffy Pált, Brüll Mórt, Ivánka Oszkárt és Rezső Henriket jelölték. A régi telepet 

( Karpfenstein utca) Hat évre bérbe adatott. Mindezeket  végezvén Szeniczei Ödön elnök bezárta a nagy jelentőségű közgyűlést.

Folyt.köv. Központi Tejcsarnok a Rottenbiller utcában

Központi Tejcsarnok Szövetkezeti RT megalapítása 1882-1883

A fővárosi tejkereskedelem rendezése felé a századvég legnagyobb lépése a Központi tejcsarnok megteremtése volt. A születésénél a 41 pestkörnyéki birtokos (Vecsés, Cinkota, Hatvan, Aszód, Süly, Üllő, Gyömrő, Monor) mellett, ott bábáskodott az Országos Tejgazdasági Felügyelőség (OTF) is Egan Ede vezetésével a földmívelési kormányzat nevében.

Egy tejcsarnok felállítás azonban nem olcsó mulatság. Nézzük mire is volt szükség az akkori gazdasági és technikai fejlettség mellett?
Kellett egy telek, fedett helységek, irodák, istállók, kamrák, gőzgép kazán, tejfölöző gépek, vajköpülő, vajgyúró, felhúzógép a tej emelésére, hűtők a teljes tejnek, tejszínnek és lefölözött tejnek,sajtüstök, tejszállító kupák, edények a fióküzletekbe,tejszállító kocsik, lovak, lószerszámok, egyenru-hák a kocsisoknak, munkaruha a munkásoknak, stb.-aztán összesen vagy 220 ezer jó forint. Kellett hozzá még a tehéntartó gazdák azonos érdekein alapuló összefogása, amelyben kötelezettségeket vállaltak saját állat-állományuk és részvényeik arányában az igen tisztelt nagyra becsült "betses tájtársaság"  hozamot hozó hasznos működése érdekében.Miután a szövetkezet tagjait el nem ítélhető módon nem csak a humanitárius célok vezették, az alapszabály szigorúan meghatározza a tagok jogait és kötelezettségeit, az üzletrészek megosztást, azok értékét, az üzletrészenként tartandó tehenek számát és a kötelező tejbeszállítás mértékét.

Az 5-7 tagú igazgatóságot a közgyűlés választja meg, amelyben minden tag annyi szavazattal bír, amennyire üzletrészeinek száma jogosítja. Az igazgatóság joga a társaság elnökének megválasztása.

Ezen választás pediglen esett az első alkalommal a Csíkszentkirályi, és Krasznahorkai gróf Andrássy Aladárra, az ARANYGYAPJAS REND lovagjára, akinek egyébként elévülhetetlen érdemei voltak a 48-49-es szabadságharcban. Többek között Görgey Artúr tábornok főparancsnok segédtisztje, majd később Bem József tábornok őrnagya volt.

 Továbbá azt sem kezelhetnők elhanyagolható ténynek, minek szerint testvéröccse volt annak a gróf Andrássy Gyulának, aki szintén meglehetősen hevesen kivette a részét a szabadságharcban, aki a kiegyezést követően az első magyar miniszterelnök, majd később a Monarchia külügyminisztereként működött hazánk javára.

Az is sokat nyomott a latba, hogy gróf Andrássy Aladár a Magyar Általános Hitelbank egyik alapítója  és 28 évig elnöke is volt, amely
garanciát jelentett arra, hogy a szövetkezeti becses társaság indítása zökkenő mentesen beteljesedjen. Nem elhanyagolható előny egy hitel-
igényes szövetkezet alapításánál

Aladár gróf az alapítást követő kettő esztendő után ugyan lemondott tisztségéről, hivatkozva más fontos feladatainak ellátása miatt, de köz-
gyűlés közfelkiáltással örökös díszelnökké emelte.

Mindenki felismerte, hogy a szövetkezet megalapításában és az indulás kockázatos buktatói kivédésében a stabil  anyagi támogatás biztosítása terén, felbecsülhetetlen érdemei voltak.

Miután gróf Andrássy Aladár a díszelnökségért nem kért anyagi támogatást, a  Központi Tejcsarnok Szövetkezeti Részvénytársaság hálás közgyűlése, érdemei elismeréséül pénzt szavazott meg a portréjának olajba festésére.
Folyt. köv. Karpfenstein utcza az első telephely

Budapest a XIX. század végén (második rész) a "Milimárik"

A helyben termelt tej, s reggelente szekerekről árusított tej azonban csak a szükségesnek harmada volt, a többit a város környéke fedezte, ahonnan kora hajnalban indult meg a gyümölcs, tojás, tej szekéren és gyalog.

       Békés István: "Szegény ember gazdag városban" című könyvében igen érzékletesen írja le, hogy kiktől és hogyan vásárolta az akkori pesti polgár a tejet.

Vidékről, de legalábbis Budakesziről, vagy Soroksárról sereglettek kora reggelenként Pestre az ébredező város képének jellegzetes alakjai a tejárusnők. Szinte kizárólag
 a XVIII.. században Pest környékére telepített német ma-jorosok leányai-asszonyai, többnyire közép, kissé vaskos termetű, vörhenyes hajú, fehér bőrű, pozsgás arcú terem-tések voltak. Fejre borított tarka kendőjüket a lányok ál-luk alatt, az asszonyok hátul, derekukon kötötték meg, a hajadonok nyáron gyakran mezítláb, az asszonyok meg bakancs-cipőben jártak,  míg télen a leányok  és az asszo-nyok egyenként kék sarkú, magas karmazsin csizmát viseltek.
Pest -Budán sokáig az ismert elnevezésük: "milimári" -a német Milkweib, Milkmaedl- tejesasszony, tejeslány szavakból, illetve az utóbbinak hazai sváb dialektuson átszűrt Milimadl formából alighanem a Mári névvel kereszteződve született.
A milimárik részben a törzsvevőiket szolgálták ki, a jobb módú pesti polgárok legtöbbjének állandó tejárusa volt, akik korán reggel a tejet, tejfelt,tejszínt,vajat, túrót házhoz szállította.A törzsvevők kiszolgálására berendezkedett tejárusítók, a mesterségük első kategóriájába a milimári-arisztokráciához tartoztak.
Hosszú lőcsös szekér bakján kocogtak be a hajnali fővárosba, s kedvezőbb anyagi helyzetükből fakadó öntudattal, hajtották katonaságtól kimustrált, de jól tartott, simára kefélt lovukat.A szekéren magas, felfelé szűkülő, sárgarézzel roncsozott, fedővel lezárt szájú, hófehérre sikált fabödönök sorakoztak. A bödönök mellé rendszerint néhány kosár zöldséget, gyümölcsöt is szorítottak.

A második milimári kategória tagjai azt példázták, hogy "ha ló nincs szamár is jó". Ezek a tejárusnők szerényebb vi-szonyok közt termeltek és forgalmaztak, s nem is szamárfogaton, vagy szamárhá-ton, hanem a szamaruk mellett lépdelve gyalogszerrel érkeztek hajnaltájt a vá-rosba. A csacsi hátára nyeregforma tar-tót szereltek, ezen átvetették  a heve-dert, amelynek horgaira kétoldalt fakan-nát és gyümölcsös, zöldséges kosarakat aggattak.
A harmadik legalacsonyabb kategória a lovas szekér és terhesszamár nélkül talpaló lányoké, asszonyoké volt, akik ügyes bal kezük minden ujjára egy-egy köcsögöt fűzve, jobbjukban iccével járták a várost, a házakat és hangosan kiáltották be az udvarokba, Friss tejet..... Tejsűrűt vegyenek!
A gyalogos milimárik egy  része a kapuboltok alatti padkára, zsámolyra telepedett, a tejhabot verve várta a vásárlókat. A háziasszonyok tudták melyik utcában, melyik kapu alatt találják a tejestanyát, s a szomszédság-ból le-leszaladtak egy-két icce tejért, egy üstöcske tejszínhabért.
A fővárosi tejárusítás jól fizetett. A milimárik mind a három fokozatban tisztes megélhetést, bár kevésbé tisztes hírt biztosítottak maguknak. Sajnálatos tapasztalatokkal is alátámasztott közhiedelem szerint a milimárik ugyanis sokkal több tejet, tejterméket adtak el, mint amennyi a teheneik hozama volt. A közönség gyakran panaszkodott a városi darabontokra, a konstáblerekre, majd a rendőrségre, hogy ennek a többlettermelésnek a titkát nem fürkészik eléggé buzgón. De még sok víznek kellett lefolyni a Dunán, amíg a soroksári és budakeszi vízzel való tejszaporításnak szigorúbb és szakszerűbb élelmiszer ellenőrzéssel véget lehetett vetni.
Lásd előző fejezetekben bemutatott Egan Ede áldásos tevékenységének köszönhetően.
Folyt. köv.: Központi Tejcsarnok (Rottenbiller utca)

Budapest a XIX. század végén (első rész)

       1882-ben, a fővárosi tejkereskedelem fellendülésének évében Budapest a rohamos fejlődés időszakát éli. Az 1873-as egyesülés (Pest, Buda, Óbuda) létrehozta Európa 10. legnagyobb városát, közel 200 négyzet-kilométer területen, tíz közigazgatási kerülettel, 280 000, majd a század végére 700 000 lakóssal.
Felsorolni is lehetetlen,hogy mi minden épült ebben az időszakban. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük a nagykörutat, a Sugár út (Andrássy út) palotáit,az Országházat és a Budavári Palotát, a Városliget épület-komplexumait, a Vígszínházat és Operát, a Bazilikát, az új hidakat és rakpartokat,a pesti Chicago bérházait.A legtöbb akkori építmény ma is fővárosunk büszkesége. 1869-től folyt a víz és az utcai gázvilágítás térhódítása.

Az országos átlagnál mindenben fejlettebb fővárosba munkaalkalmat és megélhetést keresve tódultak a népek, mint éjjeli lepkék a lámpára. Ennek a mindun-talan növekvő számú lakosságnak elhelyezésén, fog-lalkoztatottságán, egészségügyi és szociális ellátottsá-gán, mint a nevezetes állatorvosi lovon, tanulmányoz-ható a korai magyarországi kapitalista fejlődés minden gyermekbetegsége.
A sugár úti paloták lakói és a perifériák nyomorne-gyedeiben és barlanglakásaiban tengődők között a városi "polgárság" nagyon széles skálája lelhető fel. Az üzleti életet kezdetben még rangon alulinak tekintő arisztokrácia, az azonban már otthonosan lubickoló és az előbbi csoportba csendesen  ( vagy botrányosan) beszivárgó nagypolgárság, a városi középosztály, akiknek van befektetett vagyona, a dzsentrik és kis-polgárok,akiknek ilyen vagy van, vagy nincs, de in-kább nincs, a nagyon gyorsan terebélyesedő munkás-ság, amelynek csak a szaktudása, vagy munkaereje van (hogy a kettőből melyik, az is nagyon döntő lehet az életnívójára) és a lumpenproletárok, akiknek semmijük sincs. A Vasárnapi Újság beszámol az arisztokraták fényes fogadásairól, a Kis Újság az albérletben szorongó segédmunkásról, akinek egész családja dolgozik, és esténként mégis a népkonyhákra szorul. A köz-élelmezési bizottság pedig arról számol be1885 őszén, hogy Budapesten egész sereg szegény ember táplálko-zik azokból a rothadt hulladékokból, amelyeket  a gyűjtőhelyekre szállított városi szemétből guberál ki és "étkezési" céllal vadássza a patkányokat a trágyadombok alján.

       
  Azt már akkor is tudták, hogy az alkalmi jótékony-kodás nem pótolja a valódi államilag szervezett szociál-politikát:   - néhány menedékhely   (az egyik éppen a Rottenbiller utca 16-ban) kenyér és tejelosztóhely működött - (tejből napi 1000 liter a főváros valamennyi szegény gyerekének, öregének, betegének) - tű a széna-kazalban. A városi nyomor előbb-utóbb a munkásmoz-galom szülőhelyévé vált.

A hosszas kitérő segítségével talán jobban tudjuk majd értékelni a főváros élelmezéséért dolgozók munkáját.
A növekvő számú népesség élelmiszerrel való ellátását egyrészt maga a város, másrészt közvetlen környezete biztosította.
Ez vonatkozik a tejellátásra is.

Mai fejjel már nehéz elképzelni, hogy a főváros legbelső kerületeiben is istállók húzódjanak meg, az utcákon tehenek harapdálják a gyér füvet, pedig ez volt a helyzet egészen az 1930-as évekig.
   Az alábbi táblázat bemutatja, hogy 1881-1930-ig hogyan alakult a főváros létszáma a tehenek számához viszonyítva:

A tartás körülményeiről már kezdet kezdetén se lehetett sok jót elmondani és később is állandóan dúlt a vihar eme városi majorságok körül. Egan Ede 1882-es vizsgálata szerint a tehenek a legtöbb helyen moslékkal, a szeszgyárak hulladékával, stb etetik, az istállók alacsonyak, szűkek és mocskosak, a felhasznált edényeket nem fertőtlenítik és nem tisztítják rendesen, az este fejt tejet reggelig az istállóban hagyják. Az így kezelt tej okozója annak, hogy folyamatosan pusztít a gümőkór és bélhurut, és hogy száz született gyermekből 33 nem éri meg az egy éves kort.
132 tejkereskedő 10 000 liter tejének vizsgálata lactodensimeterrel (fajsúlymérő) igen pocsék eredménnyel járt: 77 tejpróba volt vizezett, 13 lefölözött, 9 kellemetlen ízű és csak 33 bizonyult normálisnak.

A tejkereskedők 5-6 krajcárt fizetnek literjéért a gazdáknak, de a fogyasztók már csak a duplájáért jutnak hozzá. A tejtermelő gazdák ugyanakkor mégis teljes bizonytalanságban vannak, hogy a megtermelt tejet el tudják-e adni, s ha igen, milyen áron?
Ez utóbbi bekezdés mintha napjaink problémájára is utalna (Lejegyző blogger megjegyzése)
Folyt köv.