Festetics György gróf érdemei a magyar mezőgazdaság felvirágoztatásában mindenki előtt ismertek, aki valaha is kúrálta magát Hévízen, és csendes megadással beiratkozott a Keszthelyt bemutató fakultatív programok valamelyikére.Ha egy kellőképpen lelkes kultúrosra akadt, azt is megtudhatta, hogy az érdemdús gróf, aki 1997-ben az első mezőgazdasági szakiskolát, a "Georgikont" létesítette, elsőnek alapított az országban tejgazdasági módszerekkel dolgozó tehenészetet is.
Ne gondoljuk azt, hogy ez szokványos viselkedésnek számított normális főúri társaságban. Aki nem volt ilyen különc az megelégedett az uradalmairól átutalt jövedelem elszórásával a bécsi kaszinókban és nem sokat törte rajta a fejét, hogy a jobbágyai milyen módszerekkel túrják a földet. Ezt a tiszttartókra bízott honi mezőgazdaságot pedig csak igen erős külső hatások mozdíthatták ki az örökölt elmaradottság kasznárboldogító paradicsomi állapotából,-rabszolgának és jobbágynak nem erős oldala az innováció. Nekik nem gondolkodni kellett, csupán dolgozni látástól vakulásig. A megtermelt javak elosztásának a gondja sem nyomta a vállukat, -erre meg kereskedésre ott volt az intéző.
Piacra szállítani csak búzát volt érdemes, üzletelni ezen kívül azzal lehetett, ami úttalan utakon saját lábán poroszkált el a városba: vágómarhával, sertéssel, lóval, juhokkal és egyéb jószággal. A termő terület első sorban közvetlen környezetét látta el,- zöldséget, vagy tejet pénzért adni,-eszébe nem jutott senkinek. A fölösleget hagyomány útján terjedő módszerekkel dolgozták fel.Félreértés ne essék, ebben az időben ha tejről esett szó, mindenki tudta, hogy juhtól, vagy bivalytól fejték. A "címeres" szürke magyar marha egykedvű igahúzó volt, de keveset tejelt.
Még a csillagrendszerek kedvező együttállása előtt is volt azonban, aki gazdasági és egészségügyi indokok alapján jól látta a tejgazdálkodás hasznosságát és sorompóba is szállott mellette. Volt ez pedig a "Nemzeti Gazda", a mezőgazdasági ismeretterjesztésnek korai bajnoka, a gyakorlati tanácsokat dicséretes buzgalommal osztogató lap, amelynek egyetlen számából megtudhatta a járatlan gazdálkodó, hogy mi a teendő különös marhadühösség esetében, (mikor az állat össze-vissza nyargal, bőg, kapar, szemei tüzesen forognak és forró lehelletet hirtelen vesz), hogy gyógyítható az aranyér, (sárgadinnyéből faragott "tsapotská" alkalmazásával) és hogy miként csalható csapdába az idegesen ciripelő tücsök- (lopótökbe töltött mézborral. Nos, a lap 1814-ben egy Genova melletti tejgazdaság példáját említvén a következő felhívást tette közzé:
Ha akadna egy olyan okos Tájtársaság á melynek á tagjai á magok természeti tejbeli házi szükségleteken kívül, á megaludni szánt tejet 1, 2, 5, 6, s több ittzénként, napjában 2-3 akóig (kb. 100-150 liter) össze adnák, és ezt az igen hasznos társaságot egy ahhoz jól értő személy által beindítanák, s annak foganatjáról bennünket tudósítanának: ígérjük, hogy annak betses társaságnak a Nemzeti Gazdát ingyen és ezen betses vezeték alatt fogjuk küldeni:A Téjtársaságbeli Legelső Betses Társaságnak,-azon kívül eladó vájra, sájtra állandó és jó vevőket szerzünk.
A felhívás nem járt elsöprő eredménnyel, a betses társaság-ra még egy ideig várni kellett, arról nem is beszélve, hogy Carl Gustav Patrik de Laval, a jobbágyfelszabadítás és a kiegyezés még meg sem született, ez még mindig a jövő zenéje. Európai lemaradásunk ekkor durván 70 év ebben a dologban, ezt azért jó tudni, hogy értékelni tudjuk későbbi fejlődésünk lendületét.
Ha akadna egy olyan okos Tájtársaság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése